Mindenstimmel

Az újjászületés ritmusa

Ha mögé nézünk kicsit a Húsvét ünnepének, sokféle ünnepet találunk ebben az időszakban az évszázadok során, amik valahogy mind az újjászületésről szólnak. Mindegy, hogy mi a „sztori” mellé, a lényeg mindig ugyanaz: újat kezdeni a tavasz erőire támaszkodva. Amit tanulhatunk a sok hagyományból  hogy az újjászületés NEM egy elvágólagos egyszeri esemény, hanem átmenet egy ciklus egyik fázisából a másikba. Ez a nagy ciklus pedig a mindig fejlődő, alakuló élet maga.

A maja naptár, folyamatosan egymásba forgó kerekeivel közelebb van az élet valóságához, mint gyerekkorunk számegyenese az osztályterem falán. Bár az idő múlik, és ezt csak egy irányba teszi, a változás mindig körbefordul. Ez az újjászületés ritmusa, amit a legkönnyebben az évszakokkal lehet párhuzamba állítani, és ez a ritmus életünk számtalan területén megjelenik.

A maja naptár és egy 3 körre bontott magyarázó változata.

A természeti évszakok mindenképp hatnak ránk (erről írtam a Tavasz erőiben) – ez a nagy változási ciklus, de kisebb ritmusok is jelen vannak párhuzamosan az életünkben: az életszakaszok (gyerekkor – ifjúkor – felnőttkor – időskor) változása, az egyes élethelyzeteink változása, (kapcsolatok, hivatás, lakóhely átalakulása) és nőként ehhez hozzáadódik még a havi ciklus változási ritmusa is. Egymásba forduló körök ezek, amiket lehet ugyan figyelmen kívül hagyni, de az biztos, hogy kínlódáshoz vezet a könnyed átmenet és az örömteli növekedés helyett.

Mit választasz, a könnyed újjászületést vagy a kínlódást?

Ha észreveszed, életed ritmusaiban hol tartasz éppen az újjászületés kerekén, megspórolhatod magadnak a kínlódva átlépést egyik szakaszból a másikba – ez pedig maga az örömteli élet, ahogyan együtt haladsz annak áramlásával.

  • tél: befelé fordulás, belső újrarendeződés, egy új álom kezdete
  • tavasz: kísérletezés, tapogatózás és reményteliség
  • nyár: megvalósítás és hatalmas lendület
  • ősz: a beérett gyümölcsök leszüretelése és búcsú attól, aminek mennie kell

Csak gondold végig, életed melyik területén érzel éppen elakadást, és ott vajon melyik „évszakban” vagy. Aztán gondold végig, mik az évszak aktuális teendői egy kertben… és tedd meg az annak megfelelő dolgokat az életedben is. A természetes ritmus átsegít, hiszen ez a természetes.

Ha úgy érzed, tudatosabban kapcsolódnál a saját magadban zajló folyamatokkal, és jólesne egy támogató közegben végigvinni a változtatást, szeretettel várlak a Szentendrei női kör alkalmain. 

**** 

Ha neked hasznos volt ez az írás, másoknak is az lehet. Kérlek, segíts eljuttatni hozzájuk is.