Mindenstimmel

A megvilágosodás gyakorlati problémái

A tudatosságnak is vannak szintjei. Nem kell übergurunak lenni hozzá, ha középhaladó vagy, az is épp elég, hogy felmerüljenek az alábbi gyakorlati kérdések…

(Ki a tudatos szerintem? Akinek célja, hogy a lehető legkevesebbet ártson magának és a teremtett világoknak, aki tudja hogy a létezésünknek messze nem csak a test rétege van, és mindegyiknek megvannak a maga törvényei (ahogy a fizikaiban a gravitáció, a lelki síkon a tudatalatti, úgy a szellemiben a karma…), aki minden tudását igyekszik minden rétegében az Élet szolgálatában használni. Átlátja a mátrixot és az Örök törvény szerint igyekszik közlekedni benne. Akkor is, ha időnként – vagy gyakran – visszacsúszik a nagyon is emberi és cseppet sem tudatos reakciókba. Én is, naná.)

Szóval a három gyakorlati kérdés:

  • Mihez kezdjek a spirituális tudásom felelősségével?
  • Hogyan tervezzek egy megfoghatatlan világgal?
  • Hogyan lehet a hétköznapokban ezzel élni?

Mihez kezdjek a spirituális tudásom felelősségével?

Mire eddig a kérdésig eljutsz, feltételezem hogy már hiszel az energiák működésében, mert a saját bőrödön tapasztaltad a hatásukat. Pucoltál jócskán a saját mátrixod minden szintjén, először különféle életterületeken, aztán a transzgenerációs térben, utána a kollektívben, esetleg csillagközi terekbe is tettél egy kis kitérőt, és érted és érzed, hogy mekkora hatalmas hatást tudsz kifejteni. Egy idő után leesik, hogy ha ekkora nagy hatásod van, az hatalmas felelősséggel is jár. Amit jóra kéne használni.

Na, ehhez nem vagyunk hozzászokva. A vezetők sem (ezt a felsővezető beosztásban dolgozó tanítványaimon is látom, hogy csak pislognak, mikor ez leesik nekik.)

Ezen a ponton kezdesz el azon gondolkodni, hogy milyen grandiózus akcióba kezdj, hogy ez a hatalmas tudás ki tudja fejteni hatását, minél többekre, minél inkább. Na de mi legyen a grandiózus akció? Ahogy a zen tanmese mondja:

“Mielőtt megvilágosodtam, fát vágtam és vizet hordtam. 

Most, miután megvilágosodtam, fát vágok és vizet hordok.”

Vagyis: nincs szükség grandiózus akciókra. Csináld azt, amit addig is, és használd benne a spirituális szemléleted. Végezd el közben csendben az energetikai háttérmunkát. Nem véletlenül vagy most ott, ahol vagy. 

Én tréner és szervezetfejlesztő vagyok civilben, és ebbe a munkába viszem bele a szemléletem, amennyire a rendszer engedi. E mellett viszem a Mindenstimmelt. Az itteni tanítványaim között van pénzügyes, általános iskolai tanító, kisgyermek gondozó, mozgásterapeuta, vezetők többféle szakterületről, nagymamák, mérnökök, orvosok, pszichológusok és más lelki segítő foglalkozásúak… mindenki a maga területén, a maga hétköznapjaiban használja azt, amit megtanult. Gondolj csak bele, ha minden területen mindenki a magasabb szempontokat is figyelembe véve hozza meg a döntéseit… ez az egyenes út egy másik világba, amit Aranykornak hívnak.

Nem kell nagy kunsztokat csinálni, csak a saját dolgunkat. Ha pedig már nem a mostani civil munkahelyeden lesz rád szükség, ne aggódj, átvezényelnek máshová. Felesleges tervezgetni a pályamódosítást. És ezzel el is érkeztünk a második kérdéshez.

Hogyan tervezzek egy megfoghatatlan világgal?

A 3D-s világban (amíg csak a fizikai testben hiszel) sem mindig könnyű tervezni. De ezen a szinten még működik az, hogy kitalálod a célt, megtervezed az oda vezető lépéseket, a mérföldköveket, és kiszámolod, hogy kábé mennyi időt és energiát kell befektetni egy projektbe ahhoz, hogy célhoz érj. Aztán nekiállsz és csinálod. Vagy sikerül, vagy nem.

Onnantól, hogy spirituális szempontból több szinten létezőnek tudod magad, ez a dolog eléggé átalakul. Már a célt sem biztos, hogy racionális alapokon tűzöd ki. Lehet, hogy csak van egy érzésed, hogy “ezt kell csinálnom”, vagy “ott a helyem”. Többnyire józan ésszel mérve ez a cél se nem logikus, se nem megvalósítható a rendelkezésedre álló lehetőségek keretein belül. Mivel eddigre tudod már, hogy a láthatatlanban is van eszköztárad, először elkezdesz ebben a rétegben “célmegvalósítani”, vagyis feltérképezed és feloldod azt, ami a vágyad megvalósulása és közötted áll. Feloldod azt, ami nem enged titeket egymásra találni.

Közben a fizikai valóságban látszólag nem történik semmi. Konkrét ütemterv meg lépésekre lebontott haladás végképp nem, ne is rugózz rajta.

Mígnem, “csodával határos módon” a szinkronicitás besegít, és “véletlenül” megoldódik, ami józan ésszel lehetetlennek látszott.

A “véletlenek” olyan sorozatán keresztül nyílik neked út, amiket ha megfeszülsz se tudtál volna így kitalálni. A te dolgod annyi, hogy megragadd a lehetőséget és cselekedj, amikor kell.

Persze te tudod, hogy ez azért van, mert egyrészt dolgoztál érte a láthatatlanban, másrészt valóban arra visz az utad. Ha nem vagy a helyeden a civil foglalkozásodban, valahogy így fognak majd egy másik munkahelyre átterelni.

Hogyan lehet a hétköznapokban ezzel élni?

Úgy, hogy táplálod a hited a gondviselésben és saját magadban. Ápolod a kapcsolatodat az Istenivel magadban és az Istennel mindenütt. És e szerint cselekszel a fizikaiban! Mert ugyanúgy részt veszel a fizikai valóságban (tudod, fát vágsz és vizet hordasz).

Gyakorlod azt, hogy hallgass a belső hangra – akkor is, ha nem logikus. Teret adsz a tudatosságodnak és az éberségednak, hogy súgjanak, megnyilvánuljanak. Tudod, hogy nem a szenvedés, hanem az öröm a valódi irányjelző. Valószínű, hogy mire ide eljutsz, már tudod, hogy rendszeresen időt kell hagynod magadnak a pihenésre és a befelé figyelésre. Megvannak a saját módszereid arra, hogy befelé-felfelé figyelj. Megvannak a saját módszereid arra is, hogy ebből lefordítsd magadnak, hogyan kell cselekedj.

A tapasztalat fogja megmutatni, hogy amikor ehhez a belső iránymutatáshoz teszed hozzá a cselekvést, oda jutsz, ahol éppen lenned kell.

Sőt, még azon is jóval túl…
“Minden, amit el tudsz képzelni, valóságos. “ – Pablo Picasso

*** Ha tetszett neked ez az írás, segíts eljuttatni másokhoz is, lehet hogy nekik is jól jön. ***

Bátor kezdőknek és összefüggéseket tisztázni vágyó középhaladóknak is ajánlom ezt az alkalmat: Energetikai tisztítás alapok workshop online, április 25. szombat délután

Kategóriák: Olvasgass