Mindenstimmel

Az ősi női tudásról – spiri köd nélkül

Körbekérdeztem a lányok között. Amikor azt hallják, hogy “Ősi női tudás”, ilyen asszociációk szoktak beindulni: ez valami misztikus dolog, ettől leszek istennő, vagy inkább modern boszorkány?, meg a férfiak is meg vannak delejezve tőle… ja nem, inkább megijednek? Hát, elég vegyes. Ez a misztikum szerintem főleg a manapság divatos istennős/boszorkányos energiázós workshopok miatt van. Amikről egyrészt azt gondolom, hogy megvan a helyük, másrészt kiakadok, mert  – minő meglepetés – alapozás nélkül nem működnek az istennők meg a boszorkányos dolgok sem. Ebbe a minőségbe beleszületni csak a mesékben lehet, valójában tenni kell érte, a mai világban nem is keveset, mire meg tudjuk valósítani a hétköznapokban is, nem csak egy workshop erejéig.

Hulljon a lepel: az ősi női tudás valójában olyan női életvitelhez kapcsolódó tudáskincs, amit az édesanyánktól, nagymamánktól kellett volna megtanulnunk… ha lett volna rá lehetőségünk. De sajnos már ők sem tudták, mert a természetes, többgenerációs életközösségek megszűnése miatt megszűnt ez a fajta női a tudásátadás is. Már ők is ott voltak, ahol a part szakad. Ehhez jön még az a helyzet is, hogy a régebbi, viszonylag “változatlan” tempójú és kultúrájú társadalmakhoz képest ma egy nagyon gyorsan alakuló világban találjuk magunkat, új életviteli mintákkal. Tehát a régi alapokon nincs is teljes egészében minta, csak támpontok vannak. Más a természeti, az egészségügyi és a szociális környezet is, mint akár mondjuk 50 éve, és más válaszokat kíván, de ezzel együtt van, ami nem változik olyan sebesen a látszólag gyorsuló világban sem.

A kulcs az életvitel. Az életvitel ott kezdődik, hogy mi az életről alkotott felfogásunk. A mai uralkodó narratíva a lineáris – materiális szemlélet, vagyis a többségi kultúra a folyamatos haladásban (teljesítményben) és a fizikai dolgokban hisz (nincs mögötte lélek). Ezzel szemben régebben a ciklikus – spirituális szemlélet volt természetes. Ennek mentén értelmezték az emberek, hogy mi történik velük és kik is ők valójában – milyen módon részei a világnak. Akárhogyan is, az életről alkotott felfogásunk mentén hozunk hétköznapi döntéseket és alkotjuk meg a szokásainkat is – amik az életminőségünket alakítják hosszú távon. 

Na de lássuk, mit is takar az ősi női tudás valójában. Sajnálom, ha ez kiábrándulást hoz a misztikus ködök helyett, cserébe lehet vele valamit kezdeni a gyakorlatban.

Az ősi kultúrák minden földrészen egységnek tekintették az ember három rétegét: testet, lelket, szellemet. Ez azt jelenti, hogy mindhárommal foglalkozni kell ahhoz, hogy gyakorlatilag is istennői életérzésben létezhessen az ember lánya, akár egy esős szerda délutánon is.

TEST – ciklustudatos életvitel, hormonegyensúly fenntartása

A ciklustudatos életvitel azt jelenti, hogy tisztában vagy a fizikai tested  működésével. Tudod, hogy a hormonjaid hogyan hullámoznak a hónap során, és azt is, hogy ennek milyen hatása van a fizikai és a lelki! terhelhetőségedre. Mindezek ismeretében úgy tervezed az életed (életvitel) – a táplálkozásod, a mozgást-edzést, a szociális életed, a nagyobb kihívásokat, a pihenést, hogy tiszteletben tartod a természetes ritmusodat. Sőt mi több, támogatod is a tested, ahogy megteheted. Régen ennyi elég volt. Ma már a modern társadalom egyik civilizációs betegsége az ösztrogéndominancia, így hát minden nő, aki jót akar magának, odafigyel arra, hogy a hormonegyensúlyt megtartsa a szervezetében. Ezt is az életvitel tudatos tervezésén keresztül tudod megvalósítani.

LÉLEK – önismeret, női önismeret, az anima kimunkáltsága

Az alapok a sokat emlegetett családi minták megértése és rendbe tétele, a belső gyermek meggyógyítása és eztán érdemes valamilyen személyiségtipológia mentén tájékozódnom abban, hogy hogyan működöm én, mint felnőtt személyiség. Ha ezek megvannak, utána jön a női önismeret: a női minőségek vagy archetípusok ismerete és kimunkálása saját magunkban. A női önismeret útja onnan indul, hogy egyáltalán feltesszük magunknak a kérdést: Hogy vagyok én a nőiességgel? Miben különbözik a férfias és a nőies lelkivilág? Mit adnak egyáltalán a nők a világnak? Elárulom: életet, otthonosságot, finomságot, gondoskodást, szépséget. Ezeket a minőségeket, ha úgy tetszik érzelmi állapotokat nem könnyű működtetni, mivel általában elképesztően kevés ilyen női minőséget láttunk magunk körül gyermekkorunkban. Így hát magunknak kell megtanulni.

SZELLEM – női energiarendszer tudatos használata

A szellemi réteghez sorolom a női energiarendszer tudatos karban tartását és működtetését. Ez az alapszint. Aztán ide tartozik annak a tudása, hogy én nőként egy energiateret építek magam körül, amiből a többiek táplálkoznak. Ennek is megvannak a technikái, hogyan csináljam. Ez spirituális szemléletű életvitellé válik, ha a hétköznapi intézni valóimat annak a tudatában csinálom, hogy legyen jelen az általam táplált terekben a Fény, az Isten, az Egység, a Harmónia. Például azokon a napi szokásokon keresztül, amiket a környezetemben, a családomban elindítok. 

A tudás hatalom – elsősorban a saját életed felett. Most kaptál egy térképet, hogyan indulj neki annak, hogy istennői – királynői életérzést alakíts ki magadnak. Csak kezdd el. Minden magadba fektetett perc megéri!

Ha szeretnél többet tudni az írásban foglaltak gyakorlati oldaláról, el tudsz indulni A Ciklusok Bölcsessége Kártya vagy a Női Erő Egyberendező Meditáció anyagokkal. Személyesen a Négy Tulipán női életviteli program keretein belül tudlak támogatni.

*** Ha tetszett neked ez az írás, segíts eljuttatni másokhoz is, lehet hogy nekik is jól jön. ***

Kategóriák: Olvasgass