A boldogság kiskapui – a land art dicsérete
Kavicsokat gyűjteni, meg rakosgatni egymás mellé a parton gyerekek szoktak. A faleveleket meg a terméseket is a gyerekek szedegetik össze általában a földről. Nem is hiába mondják, hogy a gyerekek még közelebb vannak a mennyországhoz – vagyis egy olyan valósághoz, ahol a felhőtlen boldogság a meghatározó életérzés. A gyerekek a maguk „felfedező üzemmódjával” folyamatosan belefeledkeznek a környezetük apró csodáiba – mintha nem is ebben a valóságban élnének. Ezt a „felfedező üzemmódot” felnőttként általában csak nyaralásokon vesszük elő, vagy ha valami új helyen járunk. A hétköznapokat általában elviszi a teendők és a felelősségek lehető leggazdaságosabb menedzselése.
Ha hagyod.
Amikor Land Art* eseményt szervezek felnőtteknek, pont úgy élvezik ők is a közös alkotást, mint a kicsik. Ilyeneket mondanak utána: „Teljesen kikapcsolt, nem is hittem volna. / Nem is figyeltem eddig, milyen sok kis apró kagyló van errefelé! / Nem is gondoltam hogy egy fakéreg ennyire szép lehet.” Én magam mindig úgy tekintek az ilyen eseményekre, mint egy –egy kapura a jelen pillanatba.
*Land Art: Amerikából indult útjára a 70-es években. A természetben található anyagokból, termésekből, kövekből, növényzetből épít installációkat. A land art térszobrok sajátossága, hogy utána a természet erőire hagyjuk az alkotásokat. Én magam a klasszikus land art kedvelője vagyok: azt szeretem felhasználni, amit épp találunk a helyszínen, és a szemetet (műanyagokat, fémet, üveget, stb.) összegyűjtjük, nem használjuk fel.
Mi történik valójában egy ilyen közös installáció megépítésekor?
Amit látok rajtatok, amit tapasztalok magamon, és amit a kutatások is alátámasztanak….
- Engedélyt adunk magunknak kilépni a „felnőtt üzemmódból”, és belépni a „felfedező gyerek” üzemmódba. Néha kis hezitálás után ugyan – én nem tudok ilyet építeni mert nem vagyok kreatív, vajon elég szép lesz-e, stb. – aki belép a játékba, egy másik valóságba lép be.
- Kinyílik a jelen pillanat mennyországa. A mindfulness kutatásai szerint az emberek akkor a legboldogabbak, amikor a figyelmükkel a jelen pillanatban vannak (azaz nem a múlton gondolkodnak meg a jövőt próbálják megoldani), vagyis arra figyelnek, amit éppen csinálnak. Például a szerinted szép kavicsok vagy termések gyűjtésére.
- Lassítunk és csak egy dologgal foglalkozunk. Így megszűnik az irdatlan információs túlterhelés. Ma minden a figyelmünkért őrjöng, és ettől az agy képtelen megpihenni, mert folyton válogatnia kell hasznos és haszontalan, veszélyes és biztonságos adatok között. Mivel kevesebb a bejövő információ, az idegrendszer is pihenni tud egy kicsit.
- Tudatosan a részletekre és az apró szépségekre figyelünk. Ahelyett, hogy „csak a köveket” látnánk, vagy „ezek csak fák” lennének, észrevesszük az apró részletek szépségét. Arról nem is beszélve, hogy valami szépet hozunk létre a végére. A tapasztalatfüggő neuroplaszticitás kutatásai szerint pedig (Dr. Rick Hanson) az agyat az alakítja, amire a figyelem összpontosul… vagyis áthuzalozod az agyad a szépre.
- Alkotunk: a semmiből csinálunk valamit. Amikor kimegyünk a helyszínre, látszólag „nincs ott semmi, csak fák/kövek”. És mégis, ahogy összegyűjtjük az apró szépségeket, és egyiket rakjuk a másik mellé, mindenkiből előbújik a kreativitás. Van, akiből rögtön, van akiből szép lassan – és alakítjuk, építjük azt, amire szerintünk jó érzés ránézni.
- Érvényesül a természet gyógyító hatása. Erről is van számos kutatás, hogy természetben lenni evolúciósan megnyugtat (mert ugye dús vegetáció = sok potenciális állat és növény = lesz elég kaja!!!). Amerikában már receptre is felírnak természetjárást… aminek pszichés és fiziológiás téren is jó hatásai vannak.
- Közösségi élményben van részünk. Mikor együtt építünk valamit, amit ráadásul nem terveztünk meg előre hanem közben alakul, sok minden történik a felszín alatt. Kapcsolódás, egyeztetés, alkalmazkodás, érdekek képviselete, újratervezés… egyszóval, gazdag szociális élményben lehet részünk egy-egy ilyen alkalom során. Ebből pedig rengeteget tanulhatunk magunkról.
A falevelek és kavicsok gyűjtögetése csak egy kapukulcs a sok közül a jelen boldogságába.
Ugyanezeket az apró trükköket a hétköznapokban is tudod használni. Nem kell ahhoz semmi extra, csak az elhatározásod, hogy lassíts, és jobban körülnézz, hol is vagy éppen. Sok olyan részlet fog feltűnni, amire nem is gondoltál volna. Megkeresheted, hogy mi a szép neked abban, ahol vagy, vagy éppen miért tudsz hálás lenni az adott pillanatban. Kitalálhatod, mit szeretnél változtatni az adott téren vagy helyzeten, hogy számodra harmonikussá váljon. Ha többen vagytok a helyzetben, a te látásmódod összeillesztődik a többiekével, csakúgy mint egy közös mandala építésekor – és ebből kialakul egy közös tér, közös megegyezés.
Ilyenkor figyelsz magadra, figyelsz a környezetedre és figyelsz a közös valóságra – a helyett, hogy a robotpilóta navigálna át a napokon, amiket félálomban töltesz. Ilyenkor érezheted úgy, mintha élnél.
Mik a te kulcsaid a saját valóságod jelenébe?
****
Ha neked hasznos volt ez a bejegyzés, másnak is az lehet – kérlek, segíts eljuttatni hozzájuk is!