3 alkalmas támogató csoport életmódváltóknak, újrakezdőknek, életátszervezésben lévőknek. Neked mi változik épp az életedben?

1. Október: Amit magam mögött hagyok.
Ami most múlik pontosan.
Ami összeomlott.
Amiről azt hittem, de mégsem.
Aminek vége van.
2. November: Amit magammal viszek.
Ami tanulság.
Ami mégis érték.
Ami nélkül nem tudok tovább indulni.
Amiben biztos vagyok.
3. December: Ahová indulok.
Ami kirajzolódik előttem.
Ahová a következő szakasz vezet.
Aminek most van itt az ideje.
Az első lépés, amire már most képes vagyok.
Mire számíthatsz?
* Támogatásra abban, hogy együtt tudj lenni azzal, ami van.
* A jobb és bal a bal agyféltekédre egyaránt: Beszélgetésre, meditációra, rajzolásra, apró lépések gondos megtervezésére.
* Havi egy személyes csoportalkalomra.
* Nyomtatott, hazavihető tervező füzetre minden egyes alkalommal.
* Csoportos chatre, ahová napi szinten is be tudunk jelentkezni egymásnál.
Jelentkezés
Ez egy maximum 12 fős zárt csoport, ami azt jelenti, hogy csupán egy-egy alkalomra nem tudsz csatlakozni.
Helyszín: Budapest, 1137 Pozsonyi út 16., a Jászai Mari tértől 7 percre.
Időpontok: Vasárnapok. Október 22, November 19, December 10. A napi program 10:00 – 16:00ig tart.
Részvételi díj: 60.000 Ft, Early bird szeptember 30-ig: 55.000 Ft.
Jelentkezés: monikasobjak@gmail.com
Ha kérdésed lenne még előtte: 06305566676
Ha itt a helyed, gyere, ha meg ismersz olyat, akinek hasznos lehet, akkor kérlek, add tovább.