Ha azt kérdezném, milyen alapelvek mentén intézed a dolgaidat, mit válaszolnál? Mik azok a sarokkövek, amiket talán sose vettél észre, de mégis ezekhez tartod magad? Mi az, aminek akkora kényszerítő hatása van, hogy nem mersz miatta másképp dönteni? Mik azok a helyzetek, amik mindig meggyötörnek? Hogyhogy nem tudsz belőle kilépni? Mi volt a szlogen gyerekkorodban otthon? (tovább…)
Egy kicsit jogos is talán, de azért egy kicsit túl is reagálod. Mindenesetre nem tudod csak úgy figyelmen kívül hagyni többé, mert kényszerít, hogy foglalkozz vele. Követeli a figyelmedet, mivel szépen nem ment eddig, így most csúnyán. (És még minding lehetne sokkal gázabb is.) Magad előtt úgyse tudod tovább kimagyarázni. (tovább…)
A szétesés nem kellemes, de nem is azért van, hogy az legyen. A szétesés azért van, mert erővel már nem lehet összetartani azt, ami nem működik többé. Persze attól, hogy ezt tudod, még át kell rajta menni – a félelemmel, kétségbeeséssel, kilátástalansággal, csalódással teli sötétségen. Bizonyos szempontból jobb attól egy kicsivel, ha emlékezteted magadat hogy ez most egy átmeneti állapot, és a folyamat végére új döntések születnek majd. De míg ide elérsz, nem spórolhatod meg, hogy elbúcsúzz az összetört álmaidtól, kilapátold a romokat és ott ülj az üres semmi közepén, várva arra, hogy megérkezzen az ihlet, merre tovább. (tovább…)
Mindannyiunk kerül olyan helyzetbe, ahol szörnyen érzi magát. Ez persze vagy feltűnik, vagy nem – és ilyenkor csak gyűlik a feszültség, amíg valahol kidurran a lufi. Nem baj, ha vannak negatív érzelmeink – ezek csak azt jelzik, hogy éppen nem szeretnénk ott lenni, vagy nem úgy szeretnénk benne lenni a helyzetben, ahogy éppen vagyunk.