Mindenstimmel

Az ünnep árnyai

Az ünnep árnyai Fény és árnyék nem létezik egymás nélkül, úgy tűnik, az ünnepekkor sem. Ez persze nem nagy meglepetés, de más olvasni róla, más a saját bőrünkön tapasztalni, és megint más tudatosan szembenézni vele. Számomra az elmúlt három nap Bővebben…

Szerző: Sobják Mónika | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Időkapuk

Ma az időt már másodpercre mérjük (ha nem tölt be egy oldal, hány másodpercig vársz?) és „számegyenesként” érzékeljük. Olyan számegyenesként, ahol bizonyos számoknál már „teljesíteni” illik dolgokat, és ez a teljesítménygyűjtő zsák egyre inkább teli kéne hogy legyen. Ebből adódóan, aki nem gyűjtő, vagy nem szeret részt venni a műgyűjtő-versenyben, igen hamar belefárad a végeláthatatlan száguldásba (minden másodperc számít) valami következő trófea felé. Vannak ugyan időnként mérföldkövek, de többnyire csak elhúzunk mellettünk, és csak utólag tűnik fel, hogy jéé, már megint elhagytunk egy újabb falut. (tovább…)

Szerző: Sobják Mónika | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Beavatás nélkül

Beavatás nélkül

Újabb leánybúcsú szervezésére kértek fel a baráti körben, és mint ilyenkor mindig, előkerül bennem a beavatási szertartások, ünnepek fájó hiánya. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy tanultam is róla, meg gyakorlati tapasztalatom is van a trénerségből adódóan, hogy hogyan érdemes egy beavatási ünnepet újra kitalálni. Tudom mik azok az alappillérek, amiknek mai modern formába öltve meg kell jelenniük egy ilyen eseményben, mert abban rejlik a valódi érték. (Ennek szellemében ötleteltünk, és valóban gyönyörű leánybúcsú lett belőle.) (tovább…)

Szerző: Sobják Mónika | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Időkép nőknek

A gondolkodásunk határozza meg, ahogy látjuk a világot, ami szerint élünk, amilyen döntéseket hozunk. Bizonyos dolgokat helyesnek gondolunk, másokat nem. És vannak olyan dolgok, amikről fel sem merül, hogy gondolhatnánk másként, mert belenevelődtünk. Az egyik ilyen alapvetés az időhöz való Bővebben…

Szerző: Sobják Mónika | Közzétéve: telt el a közzététel óta

A szétesés bölcsessége

A szétesés bölcsessége

A szétesés nem kellemes, de nem is azért van, hogy az legyen. A szétesés azért van, mert erővel már nem lehet összetartani azt, ami nem működik többé. Persze attól, hogy ezt tudod, még át kell rajta menni – a félelemmel, kétségbeeséssel, kilátástalansággal, csalódással teli sötétségen. Bizonyos szempontból jobb attól egy kicsivel, ha emlékezteted magadat hogy ez most egy átmeneti állapot, és a folyamat végére új döntések születnek majd. De míg ide elérsz, nem spórolhatod meg, hogy elbúcsúzz az összetört álmaidtól, kilapátold a romokat és ott ülj az üres semmi közepén, várva arra, hogy megérkezzen az ihlet, merre tovább. (tovább…)

Szerző: Sobják Mónika | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Nem vagyok elég jó

A képzeletbeli illető azzal a panasszal fordul hozzám, hogy nem elég boldog, és nem tudja eléggé élvezni az életet. Aztán valahol a beszélgetés során ugyanez az illető büszke félmosollyal közli: „Hát elég maximalista vagyok, igen. De ez van.” És közben olyan hangsúllyal mondja ezt, hogy szinte látom, a kisgyerek, aki benne lakik, úgy örül ennek, mintha valami fontos érdemrendet kapott volna. Pedig a beszélgetés általában onnan indult, hogy mi mindent tesz tönkre az életében a ‘nem elég jóság’. A maximalizmus a következő áldozatokat követeli (a teljesség igénye nélkül): önbizalom, lelki nyugalom, felszabadultság, könnyedség, szeretetteljes kapcsolatok, párkapcsolat, család, munkahelyi együttműködések. És ezt a beszélgetést lefolytattam már cégvezetővel és egyetemistával is. (tovább…)

Szerző: Sobják Mónika | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Mivel gazdálkodj az időd helyett?

Mivel gazdálkodj az időd helyett?

Most nagy a rohanás, de még két hét és jobb lesz? Éppen sok a feladat, de majd a negyedév végével csitulnak a dolgok? Ezt most még megcsinálod úgy, hogy éjszakázol, de hétvégén majd kipihened? Mindenki áthalad az időn, ami folyamatosan telik, és nem mindegy, hogy hogyan. Szubjektíven szeretnéd jól érezi magad, és gazdaságilag meg hatékonynak kéne lenni abban amit csinálsz. Látszólag megoldhatatlan ellentét, de itt van a csavar. A kettő nem mond egymásnak ellent! Sőt, egy teljesen új perspektívát nyit. Nem az időről van itt szó igazából. (tovább…)

Szerző: Sobják Mónika | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Szenvedés vagy változás?

Szenvedés vagy változás?

A változás kapcsán az egyik kedvenc mondásom egy kínai közmondás: „Amikor a változás szele fúj, van, aki falakat épít, és van, aki szélmalmokat.” Ami persze nagyon bölcs, és végső soron így is van, de meglépni cseppet sem ilyen könnyű. Miért is?

(tovább…)

Szerző: Sobják Mónika | Közzétéve: telt el a közzététel óta