5 ELEM LÁNYBÚCSÚ
Ezen a rendhagyó lánybúcsún a felejthetetlen élmény mellé a résztvevők a női erő és az elemek bölcsességét kapják ajándékba.
A természettel szorosabb kapcsolatban élő kultúrák (még nem is olyan régen) bemutatták a gyermeket születése után az elemeknek, a Földanyának, a Napnak és a Holdnak.
A gyerekkor évei azzal teltek, hogy megtanulta használni az elemeket fizikai valóságukban: tüzet gyújtott, vizet hozott, növényt ültetett a földbe, figyelte a madarak röptét a szélben. A közösség megtanította őt arra, ami szükséges volt a hétköznapok rendjéhez. A kamaszkor érkeztével a nővé és férfivá válás kapuján már különbözőképpen léptek át a lányok és a fiúk, ám ezekben a beavatási szertartásokban is – más-más módon – kiemelt szerepet kapnak az elemek.
A házasság a következő kapu, amin a férfi és a nő már együtt lépnek be – annak reményében, hogy boldogságuk addig tart, míg a világ világ – és még hét nap.
Ám az elemek folyamatos jelenléte nélkül az ötödik elem, a szerelem nem marad hosszú távon a kapcsolatban. A közös élet, a párkapcsolat és a család hangulatát, rendjét és energiáját pedig mindig a nő határozza meg… így az ő felkészültsége nagyon fontos egy hosszú távon boldog házassághoz! Lássuk, mit tudtak erről a régiek…
Az elemek bölcsessége a mindennapok megtartó ereje.
A föld bölcsessége – a biztonság
A tűz bölcsessége – a szenvedély
A levegő bölcsessége – a szabadság
A víz bölcsessége – az áramlás
A szerelem bölcsessége – az egység
A női erő bölcsessége – a kölcsönös támogatás
*******************************
„Szerintem a világ legjobb leánybúcsús programja, amiért nagyon nagyon nagyon hálás vagyok Nektek!!! Örök emlék és élmény marad. Nagyon megható, megindító és személyes volt. Köszönöm! – Réka”
*******************************
ÉRDEKEL AZ 5 ELEM LÁNYBÚCSÚ!
Mit fogunk csinálni?
A program keretét az elemek adják, a hangulatát pedig az, ha mindannyian aktívan rész vesztek benne – hiszen az ajándék lényege a közös élmény, amit csak közösen tudtok megteremteni magatok és a menyasszony számára 🙂
A helyszínre való megérkezés után mindenki elfoglalja a helyét a vörös takarón, és kezdetét veszi a program. Egyenként végighaladva az elemeken röviden mesélek mindegyiknek a jelentőségéről és bölcsességéről, amit az élethez ad. Eztán mindegyikkel lesz egy-egy közös játék, amelyben természetesen a menyasszonyé a főszerep, de a teljes csapat sem marad ki a mókából. Ha a menyasszony sikeresen teljesíti az adott elem próbáját, megkaphatja jutalmul az elem ajándékát, amit magával vihet a házasságba. A végén pedig a kölcsönös támogatás jeleként egy közös ajándékot ad át a menyasszonynak a leánybúcsús csapat.
A program különlegessége
A helyszínt, ha lehet, a menyasszony igényeihez igazítva választjuk ki. Jó idő esetén akár a Margit-sziget, vagy a Római-part is ideális helyszín ehhez a programhoz.
A lánybúcsús csapat segítségével minden elemhez személyre szabott ajándékok és meglepetések készülnek a menyasszony számára. NAGYON FONTOS hogy ezek mindegyike jó, ha meglepetés marad!!!! 🙂 Ezek kitalálásában is tudok segíteni, ez a program pontosításának része lesz.
(ENNÉL TÖBBET SZÁNDÉKOSAN NEM ÍROK A PROGRAMRÓL, MERT HA VÉLETLEN MENYASSZONYKÉNT TALÁLTÁL ERRE AZ OLDALRA, AKKOR ELVESZNE A MEGLEPETÉS. Ha barátnőként olvasol, aki lánybúcsút szervez, kérlek vedd fel velem a kapcsolatot, és szívesen mesélek részletesebben is 🙂 >>> Kapcsolat)
Hol, mikor, mennyiért?
- minimum létszám: 6 fő (a menyasszonyt is beleszámítva)
- 4 óra hosszú program, egyénileg egyeztetett időpontban és helyszínen
- a program díja fejenként 9000 Ft, előre utalással fizetendő
- a részvételi díj tartalmazza: egy személyes egyeztetést a lánybúcsú szervezőjével, folyamatos kapcsolattartást a program előkészítése során, helyszín szervezést, a program levezetését, a szükséges eszközök beszerzését.
- NEM tartalmazza a meglepetés ajándékok árát és az esetleges étel- és italfogyasztást!!!
ÉRDEKEL AZ 5 ELEM LÁNYBÚCSÚ!
Ha rendhagyó esküvői szertartást álmodsz magadnak, fényesküvőt – szakrális esküvőt is szívesen tartok neked. >>> Szertartások