A szeretet nem is (csak) érzelem
Nem nagyon tudtam, melyik végéről kezdjem ezt a témát, így aztán gondoltam, feltérképezem, mi a hivatalos álláspont, és megnéztem a wikipédiát. Ez derült ki: A „szeretet” szó különböző érzelmeket, állapotokat, magatartásformát mutathat.” Már ebből az igen technikai meghatározásból is kiderül, hogy a szeretet nem csak érzelem, ráadásul annak sem egyféle, ráadásul sokkal több is, mint érzelem. Sőt, valójában csupán érzelemként nem is értelmezhető… már ha jót akar magának az ember.
De akkor nézzük is meg közelebbről, hogy mi is a szeretet? A definíció szerint érzelem, állapot és magatartásforma. A tapasztalat szerint tudjuk, hogy a szeretet egy olyan valami, amiben jó lenni, és sose lehet belőle túl sok. (Az már nem szeretet, ami túl sok, hanem valami más, amit szeretetnek marketingelnek…) Azt is tudjuk, hogy a szeretet – és annak áramlása – az a valami, ami boldoggá tesz minket, motivál, megnyugtat, és hatalmas erőt ad. De honnan ismerem meg, hogy ez a szeretet, és nem valami más? A reklámglamour és a hollywoodi romantika ehhez nem valami hiteles tájékozódási pont, mert csak töredékét fedi le annak, ami valójában a szeretet.
Akkor mi a szeretet?
Ha érzelemként vagy állapotként közelítünk hozzá, akkor bizony ez egy elég nagy zsák, amiben ilyenek vannak, mint: öröm, hála, odaadás, védelmezés, törődés, szelídség, együttérzés, jóindulat, kedvesség, békesség, nyugalom, derű, ráhangolódás, melegszívűség, elfogadás, szelídség, végtelen erő. Tulajdonképpen a szeretet egy tudatállapot, az élethez (ezen belül magamhoz és másokhoz) való hozzáállás. Olyan, mint egy különleges szemüveg, amin egyszerre van a színek melegítésére való szűrő, derítőfény és ragyogás effekt – ha felveszem, minden intenzívebb, barátságosabb és (szinte) hihetetlenül lakályos lesz. Az embereket, beleértve magamat is, nem rossznak látom, hanem egyszerűen csak olyannak, aki még nem tud annál jobbat, mint ahogy most viselkedik és intézi a dolgait. Szeretetben minden viszonylag könnyen megvalósítható, akadálymentes és együttműködő, hogy a gyakorlatias oldalát se felejtsük el 🙂
És most jön a lényeg: a magatartásforma.
Ha ebben a tudatállapotban vagyok, képes vagyok szeretetteljesen viselkedni – márpedig a viselkedés az, ami a hétköznapokban megnyilvánul. Mindegy, mit mondok, az számít, amit csinálok. A szeretetteljes viselkedés pedig egy olyan nyelv, amit mindenki ért. Például: „Miben segíthetek? Minek örülnél legjobban? Mihez lenne kedved? Mire van most leginkább szükséged?”
Hol van a csavar?
A szeretet kézen-közön valahol elvész. Odáig egyszerű megfejteni, hogy ha nem vagy abban a tudatállapotban/hozzáállásban, akkor nem is lehetséges, hogy szeretetteljesen viselkedsz valakivel. A két legfontosabb dolog, ami ilyenkor elvész, az odafigyelés és az elfogadás.
Ha nem figyelsz oda eléggé, nem tudhatod, hogy a másik hogyan szeretné, hogy szeressék. Nem tudod megfejteni, miből érzi ő, hogy szeretik. Ez a „másik” persze te magad is lehetsz. Az ördögi kör ott kezdődik, ha magadra nem figyelsz eléggé.
Ha nem fogadod el a másikat olyannak, amilyen éppen – úgy ahogy van, bárhol tartson is – akkor beindul az ítélkezés, méricskélés, ki milyenebb – társasjáték. Ilyenkor persze a rendszer dob valami olyan összehasonlítási alapot, amiből elég nehéz pozitívan kikerülni. Ez a „másik” persze te magad is lehetsz. Máris csapdában vagy, ha magadat nem fogadod el eléggé.
Mi a megoldás?
Először is szeretetteljes tudatállapotban maradni, és így is viselkedni– magaddal. Szeretni magad azt jelenti, hogy úgy viselkedsz magaddal, mintha valóban érdekelne, hogy jól legyél :). Ha ezt nagyon meredek elképzelni, akkor csak idézd fel azt az embert, akit legjobban szeretsz, és hogy hogyan viszonyulsz hozzá. Na meg azt is, hogy ebből következően mi mindent vagy hajlandó megtenni érte, akkor is, ha nem kéri. Vagyis odafigyelsz rá, figyelembe veszed hogy minek örülne, és igyekszel a kedvére tenni. Ne adj isten kiállni az érdekeiért. (Itt elég csinos kis kettős mércék szoktak működni: akit igazán szeretünk, annak simán elnézünk olyanokat, amikért saját magunknak szigorú megtorlást szabunk ki. Sokszor tudat alatt…)
Amíg nem vagy hajlandó mindennap megtenni magadért azt, amit szeretnél (de legalább egy keveset belőle) addig csak az elhanyagoltságot növeled magadban. Öröm nélkül kiapad az a kút, amiből megtölthetnéd a kulacsod.
Ne gondolj drága vagy rengeteg időt igénylő dolgokra. Csak ilyenekre, mint:
- Mit ennék, innék most szívesen?
- Milyen ruhában (színben) érezném ma kényelmesen magam?
- Mit mozognék, hogyan nyújtózkodnék most szívesen?
- Kivel beszélgetnék most szívesen?
- Milyen zenét hallgatnék most szívesen?
- Mi lenne ma a legpihentetőbb számomra a nap végén?
Ezek mind olyan apróságok, amitől jobban érzi magát a tested, vagy jobb lesz a hangulatod.
Enni – inni úgyis kell, valami felvenni úgyis kell, mozogni mindenképp mozogsz valamennyit, emberekkel mindenképp beszélsz, a legtöbben hallgatnak zenét utazás közben, és valamennyi idő pihenésre is jut. Akkor meg miért ne csinálnád azt, ami éppen a legjobban esik?
Ha ilyen apróságokkal megszeretgeted magad, eleve jobb passzban leszel, és könnyebben tudsz odafigyelni a másikra is. A szeretéshaz hangulatba (idegállapotba) kell kerülni, és a legjobb, ha minden nap jó állapotban vagy!
Szeretetteljes tudatállapotban maradni, és így is viselkedni – másokkal. Ha ez sikerül, az életed olyan lesz, mint egy virágzó kert – olyan, amilyet te képzelsz magadnak.
Ha szeretnél segítséget kapni ahhoz, hogyan tudod ezt a gyakorlatban megcsinálni, keress meg.
