Mindenstimmel

****

“Ha meg akarod érteni az Univerzum titkait, gondolkodj energiában, frekvenciában és rezgésben.” – Nikola Tesla

„A kvantumgyógyítás a tudatosság egyik formájának (az elmének) azon képessége, hogy spontán módon kijavítsa a tudatosság egy másik formájában, (a testen) jelentkező hibákat.” – Deepak Chopra, világhírű orvos és író

****

Jelentkezés szeptember 13.-ig!

Kinek lehet hasznos?

  • aki szeretné saját életét harmonikus mederbe terelni és ott is tartani fizikai vagy érzelmi téren, szeretne szűkebb környezetére hatni és békésebb közeget teremteni maga köré
  • aki szeretné tágabb szemszögből látva megoldani lelki feszültségeit, fizikai problémáit és visszatérően problémás élethelyzeteit
  • aki szeretné fejleszteni az intuícióját és az alap 5 érzéken túli érzékelését
  • segítő foglalkozásúaknak, akik szeretnék egy hatékony energetikai módszerrel kiegészíteni eszköztárukat

Hogyan működik?

A spirituális szemlélet figyelembe veszi azt, hogy az ember nagyon leegyszerűsítve három részből áll: test, lélek és szellem. Ezt egyébként évezredekkel ezelőtt is tudta már az indiai ayurvéda és a hagyományos kínai medicina orvoslási rendszere – csak a nyugati orvoslás elfeledkezett erről egy időre, és csak a testre figyelt. Mivel a test, a lélek és a szellem mindig hatnak egymásra, így bármilyen problémával kerülünk szembe, azt minden szinten rendezni kell a teljes és hosszú távú eredményhez. Ha ezt nem tesszük meg, a probléma újra és újra visszatér majd.

A kvantum módszerek (pl: imádság, meditáció, kineziológia, access bars, reconnection healing, spirituális választerápia, theta healing, reiki, pránanadi, és a pszichotronika) működése mai tudomány állása szerint a kvantumfizikával magyarázható. Ezekkel átprogramozzuk, tisztítjuk és rendezzük az bioinformatikai mátrixot (aminek a fizikai test csak egy része), ami így elkezdi visszaállítani a teljes rendszert az eredeti, harmonikus, egységben lévő, egészséges működésre.

Ezen a csoporton fókuszáltan a harmadik szinttel, a szellem és az energiák szintjével tanulunk meg bánni. Ezáltal bármely más szinten történő problémamegoldás sokkal hatékonyabbá, és nem egyszer szükségtelenné válhat, a fizikai, pszichés és viselkedésbeli tünetek harmonizálódhatnak. A szellemi szint törvényszerűségeinek a figyelembe vétele szerint élni pedig egyet jelent minden fizikai és lelki baj megelőzésével.

A csoport attól válik spirituális önismereti utazássá, hogy minden alkalommal a tanult technikák érzelmi és fizikai vonzatáról is beszélünk: vagyis hogy mit kell megértened és mit kell csinálnod ahhoz, hogy a másik két réteggel is megtámogasd a szellemi terek működését.

****

FIGYELMEZTETÉS – ha úgy érzed, nem tudod elfogadni az eddig leírtakat, ez a módszer nem neked való. Felesleges elvégezned a tanfolyamot, mert nem fogod tudni használni sem.

****

Mit lehet vele megoldani?

A finomabb rétegek rendbe tételének ugyanúgy technikái vannak, csak kevésbé ismertek,  mint a fizikai test vagy a lélek rendbe hozásának. Ha a szellemi szintet megjavítjuk, és utána teszünk is azért hogy az elért javulás megmaradjon (mint bármilyen más jobbító módszer esetében), ez átíródik a lélekre és a fizikai testre is – minden réteg visszarendeződik a harmóniába. Körülbelül úgy, mint amikor kavicsot dobsz a vízbe – a hullámgyűrűk végigvonulnak az egész felületen.  Amire hatással lehetsz ezzel a módszerrel:

  • lelki zavarok enyhítése gyerekeknél (magatartásproblémák, hiperaktivitás, tanulási zavarok…stb.) és felnőtteknél (hangulatingadozások, szorongások és félelmek, stressz kezelése …stb.)
  • fizikai betegségek gyógyulásának elősegítése minden korosztálynál (a náthától a csonttörés gyógyulásán át, a krónikus és szenvedélybetegségekig)
  • visszatérő életminták oldódása (sarokba szorítottság érzése, céltalanság az életben, sorozatos akadályokba ütközés és sikertelenség, állandó egyedüllét, stb.)
  • nehéz kapcsolatok rendezésének elősegítése (neheztelés, harag, elhidegülés feloldása)

A módszer nem egészségügyi és nem pszichológiai tevékenység. A tanfolyamon való részvétel és a módszerrel való egyéni konzultáció nem helyettesítheti az orvosi kezelést vagy a pszichoterápiát. A technikák elsajátítása önmagában nem jogosít fel terápiás ülések vezetésére, csupán kiegészítheti más szakágak tudását!

 

Hogyan fogunk tanulni?

Magyarázok, meditálunk, beszélgetünk, energiamezőkre hangolódunk (flancos szóval csatornázunk), és egymáson is gyakoroljuk a tanultakat. A szellemi technikákat önismereti jellegű gyakorlatokkal (lélek rétege) és konkrét gyakorlati teendőkkel (test rétege) egészítem ki, ami a  lelki és fizikai stabilitás megteremtésével a gyakorlatban is megkönnyíti a szellemi tér tudásainak használatát.  A tapasztalatokat megosztjuk egymással is, hiszen egymástól is rengeteget lehet tanulni. Minden naphoz lesz nyomtatott jegyzet is.

Mit fogunk tanulni?

1-2-3 nap: ALAPOZÓ

Az ALAPOZÓ modul három alkalmának a célja, hogy minél inkább harmonikus és örömteli hétköznapokat tudj kialakítani általa. Ezért hát némi holisztikus életviteli tanácsadás is belecsempésződött az energiázós gyakorlatok mellé.  

  • Energetikai egész-ség, avagy az energiaszint magasan tartásának fizikai,  gondolati és érzelmi technikái (holisztikus egészségmegőrzés és stresszoldás)
  • Energetikai tisztítás és védelem (személyes energiarendszer, pl. csakrák tisztítása, otthonunk tisztítása energetikailag, alap védelmek)
  • Energetikai térépítés (haladó védelem)
  • az őselemek szerepe és használata fizikai és energetikai síkon
  • Kiszállás az életeken át tartó ismétlésből: karmikus gyökérok oldás 
  • Haladó energetikai tisztítások (elektronika, paraziták)

4-5-6 nap: GYAKORLÓ

A GYAKORLÓ modul három alkalmán az alap csakrasort és annak témáit, életterületeit dolgozzuk végig energetikailag. Az alap oldások mellé ide szertartások és további life coaching elemek kívánkoztak a programba, hogy megtámogassák a szintlépést az örömteli élet felé.

  • alsó erőközpont energetikai harmonizálása, amelynek életterületei:  ősbizalom, anyagiak és létbiztonság, kreativitás és szexualitás, akaraterő és önbizalom, önfelvállalás
  • középső erőközpont energetikai harmonizálása, amelynek életterületei: szeretet adás és önelfogadás, konfliktuskezelés, önszeretet és önszabotázs
  • felső erőközpont energetikai harmonizálása, amelynek életterületei: saját hangom hallatása, tiszta kommunikáció, megérzések és intuíció, tiszta tudatosság

7-8-9 nap: HALADÓ (főleg segítő foglalkozásúaknak ajánlott)

A HALADÓ modul – előrebocsátom – nem mindenkinek való. Csak az elszántaknak, és azoknak, akik segítő foglalkozásban gondolkodnak. Ez a mindent-bele hardcore modul: mélységesmély oldások, életújratervezés, és egy avató szertartás a végére.

  • Férfi és női énrész harmonizálása, a befogadó és a cselekvő oldal egyensúlyának helyreállítása; 
  • szellemi programozás (hitrendszerek javítása), sorsporgram csere, sejtinformatika (DNS és kromoszóma javítás), anatómiai gyógyítás – szervcserék, leszakadt lélekrészek gyógyítása és visszahívása;
  • a három erőközpont finomhangolása: 1) alsó erőközpont: generációs minták korrekciója, gyökerek megtisztítása és az ősök erejének visszahívása, 2) középső erőközpont: szívből nyíló élet tervezése, 3) felső erőközpont: saját életfeladat és a hozzá tartozó segítők és képességek behívása, a nagy egészben elfoglalt helyem.

A következő csoport 2021 szeptember végén indul, jelentkezés szeptember 13.-ig.

Technikai részletek

A csoporthoz csatlakozás előtt minden résztvevővel beszélgetek egy fél órát telefonon. Ennek célja a kétirányú ismerkedés. Te is felteheted a kérdéseidet a csoporttal kapcsolatban, én pedig azt szeretném megtudni, hogy milyen motivációval, elvárásokkal érkezel. Ez után a beszélgetés után döntöm el, hogy szerintem mindketten készen állunk-e erre a közös munkára, vagy inkább javaslok valaki mást – valami mást. 🙂

Helyszín: Budapest, Jászai Mari tértől 6 percre, változó helyzet esetén online.

Időtartam: A csoport összesen 9 napból áll, amit szombati napokon tartunk meg, 10:00 – 18:00 között. Az oktatási napok egymásra épülnek, ezért napot kihagyni nem lehetséges. Jól nézd meg az időpontokat! Maximális csoportlétszám 16 fő, a helyeket a foglalók beérkezésének sorrendjében töltöm fel. A három szintet csak egymás után tudod elvégezni. 

1-2-3 alkalom, ALAPOZÓ: szombat 10:00 – 18:00

  • szeptember 25.
  • október 23.
  • november 27.

4-5-6 alkalom, GYAKORLÓ: szombat 10:00 – 18:00

  • január 8.
  • február 12.
  • március 5.

7-8-9 alkalom, HALADÓ: szombat 10:00 – 18:00

  • április 9.
  • május 7.
  • június 11.

Részvételi díj:

  • 30 000 Ft/alkalom/fő, egy alkalom 1 napot jelent. Egy szint 3 alkalomból áll. JELENTKEZÉSED KIZÁRÓLAG AZ ELSŐ ALKALOM DÍJÁNAK  BEFIZETÉSÉVEL VÁLIK ÉRVÉNYESSÉ! 
  • a nyomtatott jegyzet díja szintenként 3000 Ft (összesen 3×3000 tehát), mindig az első alkalommal fizetendő.
  • PÁROS AJÁNDÉK: Mivel fontosnak tartom, hogy a párok, barátok, szakmatársak együtt fejlődjenek,  a páros részvételi díj csak 25 000 Ft/nap/fő, tehát kettőtöknek 60.000 helyett csak 50.000 Ft.
  • visszajáró ISMÉTLŐKNEK a részvételi díj 20 000 Ft/nap/fő.
  • JELENTKEZÉS: mailben a monikasobjak@gmail.com címen.

Utolsó jelentkezési határidő: szeptember 13. vasárnap

(Ha számodra kénylemesebb az egyéni oktatás, lehetőséged van egyéni tanrendben is elsajátítani ezt a tudást. Keress meg, hogy egyeztessük a részleteket.)

Hallgatók tapasztalataiból

“Háát úgy indultam neki, hogy fogalmam sem volt róla, hogy mire is indulok..:) Aztán, hónapról hónapra ahogy találkoztunk, tanultunk iszonyat sokat adott, iszonyat sokat fejlődtem. Pl.: a segítségével vissza találtam saját magamhoz, vissza találtam a saját utamra, és még technikákat is kaptam amivel mindezt meg is tudom tartani, és tovább tudok fejlődni.
Elkezdtem használni a képességeimet (lett hozzá önbizalmam..a félelmeim szinte egytől egyig megszűntek). Lásd: megteremtettem a saját otthonomat, úgy hogy a tanfolyam indulásakor még nem volt szinte semmim..
Igazából nem akarom tovább szépíteni, ragozni…Azt mondom, mindenki aki akar Igazán változtatni az életén, menjen el a tanfolyamra…Emellett az oktató személyében megismerhettek egy igazán tiszta, és jó lelkű vezetőt!!! Köszönök Mindent Móni!” – B. Hajni

“Amiért elmentem a tanfolyamra, az a gyógyítás…elsősorban magam, a családom..de már tudom, hogy mások segítésére is van lehetőség. A hangulat…. első alkalommal az ismerkedés tetszett, s aztán, hogy egyre többször találkoztunk, munkálkodtunk még jobb lett…s az hogy szinte “családdá” alakultunk..most hiányzik is. A csapat akik összeverődtünk, a légkör, az egymáshoz való hozzáállásunk egyre szorosabb lett s ennek örülök. Furcsa, hogy kevés ilyen beállítottságú ember van a közvetlen környezetemben, de majd alakul,tudom. A személyed mindig varázslatos volt, és lesz. Ezt sokszor írtam Neked. 🙂 Ami fontos, hogy bízzak magamban, ne adjam fel, ha visszautasítanak, ill. nézzem a másik oldaláról is, a másik szemével. A mindennapjaimat úgy változtatta meg, hogy sokszor jutnak eszembe a gondolataid, mit kell tenni, kihez kell fordulni. Amit nekem tanulnom kell még, hogyha egy problémával, betegséggel állok szemben akkor mivel kezdjem, hogy kezdjem? Akik gondolkodnak a tanfolyamon, megerősíteném ha kikéri a véleményem, hogy élete egyik döntő szakaszához érkezett és MENJEN!!!! Ölellek Szeretettel.” –  Ági

“Több önismereti csoportba is jártam, és úgy éreztem, hogy vannak olyan elakadásaim, amelyek megoldásához a szellemvilág segítségére is szükségem van. Kíváncsi voltam a tudásra is, amit megkapok és azokra a módszerekre, amelyekkel kapcsolatba tudok lépni a fentiekkel, és amelyeket a hétköznapok során is használni tudok. A tanfolyamon jó volt a hangulat és tetszett a tanfolyam tematikája, felépítése is.
A legfontosabb amit megértettem, hogy bármire képes vagyok, csak el kell hinnem, és hogy egy kis fenti segítséggel mindent meg lehet oldani. Fizikai betegségem nem volt, amit meg kellett oldanom. De például a karmaoldásokkal az előző életekben összeszedett gátló tényezőket sikerült elhárítani, pozitív irányba változtak az emberi viszonyaim, könnyebben jön az anyagi siker is, és úgy érzem, ha kérek segítséget, mindent sikerül sokkal könnyebben megoldanom. Miután egy csomó megszálló lekerült rólam, sokkal nyugodtabb vagyok, kevesebbet idegeskedek, és jobban el tudom fogadni, hogy a dolgok nem véletlenül alakulnak úgy, ahogy. A mindennapokban ha szükségét érzem, akkor kérek segítséget a fentiektől, és ha nem is azonnal, de érkezik hozzám a segítség, vagy úgy alakítják a dolgokat, ahogy az nekem a legjobb. Szerintem mindenkinek érdemes belevágni a tanfolyamba, aki jobb életre vágyik, vagy ha változtatni szeretne az életén és el akarja hagyni az akadályozó tényezőket.” – Gábor

“A szellemgyógyász tanfolyamra egy erős fájdalommal járó, pillanatnyilag még gyógyíthatatlan, furcsa és titokzatos betegség felfedezése után mentem annak reményében, hogy az ott tanultakat majd tudom használni öngyógyításra. Nagyon érdekes és jó emberekkel találkoztam a csoportban és minden hétvégét kíváncsian vártam. A tanfolyam végére egy új világkép alapult ki bennem, fokozatosan átalakult a napi rutinom is, ahogy a tanfolyamon elsajátított dolgokat beépítettem. Megértettem, hogy kérhetek és kapok, és hogy a SegítsÉg nem feltétlen a 3D-s világból érkezikMásképp gondolkozom, máshol van a hangsúly és eszközöket kaptam a nehézségek kezelésére. Aki részt vesz ezen a képzésen, készüljön fel, hogy az élete tudatosabbá és hangsúlyosabbá válik.”F. Hajni

Hátam mögött pár önismereti tanfolyam és csoport után egyre finomabban kezdtem érzékelni a környezetemet, jó és rossz hatásokat egyaránt. Úgy éreztem, szükségem lenne egy olyan módszerre, ahol tudatosan megtanulhatom, hogyan védhetem meg saját életerőmet mások befolyása illetve befolyásolása nélkül. Ezekkel az elvárásokkal elindulva közel egy év alatt a támogató, befogadó csapatnak köszönhetően szembesültem azzal, mennyire távol kerültem gyerekkori magamtól, akinek még mindennaposak voltak a csodák és aki még rendületlenül hitt és szeretett. A szellemgyógyászat megtanított arra, hogy ha csak az elmémre hagyatkozom, hogy mit és hogyan kellene csinálnom a sikeres mindennapok eléréséhez messze nem adom meg magamnak a lehetőséget, hogy a lehető legjobb formám bontakozzon ki a világban, olyan amiről álmodni sem merek. Az itt megtanult gyakorlatoknak köszönhetően újra sokkal színesebb lett a világ, a csoda szó, mint olyan újra tartalommal teli lett és ezzel a világom is színesebbé, örömtelibbé vált. Összességében úgy érzem a tanfolyam végére jobb emberré váltam, aki felelősséget mer vállalni saját életéért és aki megtanult hinni újra: Magában. Az Életben. Bíztatok mindenkit, aki érzi, hogy itt a helye, hallgasson arra a belső hangra. Túl sokáig volt elnyomva, elég az önkorlátozásból.Bianka