Mindenstimmel

Vörös Sátor Női körök baráti társaságoknak

Ma már szinte minden barátnői körben van valaki, vagy akár többen is, akik elkezdtek a nőiség témájával foglalkozni ilyen-olyan utakon. Ahogy ezek a nők mesélnek a ráébredéseikről, a tapasztalataikról a barátnőiknek, kiderül, hogy a társaságból többen is érdeklődének ilyen témák iránt, akár a teljes barátnői kör szívesen tanulna róla többet. Érdekes módon elkezd megmozdulni valami nagyon ősi és mély erő, amikor ezek a témák újra és újra előkerülnek a beszélgetésekben. Nem véletlenül, hiszen a nők ereje az Élet ereje, de sajnos a mai társadalom nem tanít meg arra, hogyan tudjuk ezt az erőt használni.

A természetes életközösségekben a nők generációról generációra adták át a lányoknak mindazt a tudást, ami szükséges volt ahhoz, hogy majd felnőtt nőként egy testben, lélekben és szellemiekben is egészséges, életvidám nő elfoglalhassa a saját méltó helyét a párkapcsolatában, a saját családjában és a világban. Ez az ősi női tudás valójában olyan női életvitelhez kapcsolódó tapasztalat- és tudáskincs, amit az édesanyánktól, nagymamánktól kellett volna megtanulnunk… ha lett volna rá lehetőségünk. De sajnos már ők sem tudták, mert a természetes, többgenerációs életközösségek megszűnése miatt megszűnt ez a fajta női a tudásátadás is. Így nem volt már, aki elmesélje a teljes képet női működésünk minden rétegéről – amit így egy alapvetően férfi működésre nevelő világban nem volt honnan megtanulni. 

Ha szeretnétek pótolni ezt a hiányt, vagy csak egyszerűen kíváncsiak vagytok, mit rejt a téma, most közös “csajos” programként visszatérhettek a Vörös Sátor ősi terébe néhány estére a nőiség titkairól tanulni.

A barátnői kör szálainak szorosabbra fűzésére, a kapcsolódás elmélyítésére is egyedülálló lehetőség, ha néhány hónapon keresztül közösen foglalkoztok ezekkel a témákkal. Arról nem is beszélve, hogy hatalmas támogató erőt ad a közösen megszerzett tudást egyszerre próbálgatni, használni.

A folyamat

A folyamatot egy adományos ismerkedős alkalommal kezdjük, ahol mesélek arról, mit takarnap pontosabban a választható témák, és átbeszéljük a technikai kereteket, hogy dönteni tudjatok a továbbiakról.

Ha úgy döntötök, hogy szívesen belevágtok a női tudásotok és egyúttal a barátnői körötök új szintre emelésébe, havonta egy találkozót javaslok, közösen egyeztetett időpontban (például péntek délutánok-esték, vagy szombat délutánok).

Az általatok kiválasztott témáktól függően megállapodunk, hányszor találkozunk majd – aztán pedig rajtatok a sor, hogy nélkülem folytassátok majd a havi találkozók hagyományát.

Témák, amiből válogathattok

  1. Testem temploma – hormonegyensúly: hogyan őrizd meg egészséges működésed egy természetellenes világban.
  2. Lelkem hangszere – lelki egyensúly: hullámzó érzelmek és a női lelki erők sokszínűsége a hónap során.
  3. Holdhónap tervezés – nőiességre hangolt életvitel: tervezd újra a hónapjaidat úgy, hogy nőként is élvezd az életet közben.
  4. Az élet és az erő az én kezemben –  hogyan maradj energikus, és mivel segíts magadon, ha lemerültél.
  5. Az ősök öröksége – örökölt női minták: terhek és erőforrások nőiességünk kibontakozásában. Nőiségünk személyes és kollektív története.
  6. A királynő birodalma – foglald el a méltó helyet a saját életedben, és teremts boldog birodalmat. A modern királynő eszköztára.
  7. Célmegvalósítás a természetes ritmus erejével – teremtő folyamatok irányítása és követése női módra.
  8. Éves rend a természetes ritmusban – hogyan tervezd úgy az évet, hogy a legkényelmesebb módon a legtöbbet vehesd ki belőle.
  9. Nők az élet kapuiban – örömteli ünnepek: napi rituálék, életfordulók, szertartások szerepe az élet szövetében, modern szakrális ünnepek megtervezésének módja.
  10. Spirituális nők – tündérek, boszorkányok, Aranyasszonyok – avagy amitől egy nőből ‘varázsló’ lesz. Tradíció, intuíció és női energiák a mai gyakorlatban.
  11. Lélekcsaládok kapcsolataink szellemi rétege: méltó férfiak, megszentelt szexualitás, fénygyerekek, lélekcsaládok.
  12. Női közösségek – Vörös Sátrak: egymást támogató női közösségek ereje – rivalizáció helyett nővérkörök.

Technikai infók

  • minimum létszám: 6 fő, maximum 12 fő
  • egy alkalom hossza 3 óra
  • részvételi díj 8000 – 10 000 Ft / fő /alkalom, helyszíntől függően
  • helyszínek: Jászai Mari tér / Szentendre környéke
  • érdeklődés: monikasobjak@gmail.com vagy 06305566676