Mindenstimmel

Letisztulás – Az ősök üzenete sorozat 4.

Ahogy a sorozat felvezetőjében  írtam, nem új dolgok ezek, de mégis ismételnem kell – és közösen megtalálni a módját, hogyan tudjuk ezt a mai világban, a gyakorlatban csinálni.

A felvezető írásban felsorolt öt dolog közül negyedikként a két utolsót veszem elő, párban: 

  • Egyszerűség. Egyszerűség, mindenben.
  • Minél kisebb ökológiai lábnyom. Minél kevesebb cucc.

(Az első részt itt olvashatod: Mindenben a lélek – Az ősök üzenete sorozat 1.) (A második részt itt olvashatod: Forrástudat – Az ősök üzenete sorozat 2.) (A harmadik részt itt olvashatod:  Látlak téged – Az ősök üzenete sorozat 3. )

A letisztultság azt jelenti, hogy csak az marad, ami valójában lényeges. 

Manapság ezt rettentő nehéz megcsinálni a gyakorlatban, mivel elképesztő kínálat van minden téren mindenből, ráadásul csinire csomagolva, és azonnal megkaphatod. A jó hír, hogy a téli negyedév pont arról (is) szól belső munka terén, hogy visszavesszük a tempót, több időt hagyunk magunknak pihenni, és hagyjuk ülepedni az év során történteket. Szerintem van mit, mindenkinek…. Ez az őszi szelektálást követő “végleg megválok attól, ami már nem kell” ideje.

Ha gyakorlatira akarom lefordítani ezt a letisztultság dolgot, akkor nekem ezek jönnek be:

Fizikai síkon: Rendrakás á la Marie Kondo: Rend a lelke mindennek. Ha alaposan csinálod, akkor azzal kezded, milyen életet szeretnél élni – ez egy vízió, egy jövőkép. Utána kiselejtezel mindent, ami nem ebbe az irányba terel. Következő lépésként ami marad, azt olyan rendben pakolod el, ami téged támogat utána. És végül minden nap hálát mondasz azokért a tárgyakért, amik nap mint nap szolgálnak téged – annak az életnek a megvalósításában, amit élni szeretnél. Mindjárt nem is olyan hosszú az a három téli hónap, ugye?

Lelki síkon: Ez az évrendező – évtervező időszak. Ehhez is számtalan eszköz van már, a trükk benne az, hogy le kell ülni és időt kell szánni rá. Az én ajándék anyagaim között is találsz egy munkalapot, ami ebben segíthet: Újratervező munkalap – évkezdéshez, újrakezdéshez, vagy nekem nagy kedvencem még a Yearcompass Évtervező füzete, általában december során szokták feltenni az oldalra az aktuálisat.

Szellemi – energetikai síkon: Számomra ehhez a réteghez tartozik a tudatos energiamunka bármely formája, amivel elengedem a régit a Fénybe, és ezzel teret nyitok az új érkezésének. Lehet ez egy meditáció, vagy egy saját rituálé, esetleg komolyabb szertartás, amivel szimbolikusan is cselekszem. A lényeg, hogy a végére csak a tiszta tér és a Lényeg maradhat velem.

Zárszó a sorozathoz: Az ősök ereje tanít és kísér minket, ha hagyjuk. Itt az ideje odafigyelni rá. A túlélésünk fog múlni rajta.

A tiszta tudat fénye legyen veletek az Új Föld útjain!

Ha úgy érzed, hogy szívesen tennél rendet a körülötted lévő energiákban, itt megtalálod a következő Energetikai tisztítás alapok workshop időpontját. Ezen a télen nagy szükség lesz rá, hogy minél többen legyünk, akik valóban azt érzékelik, ami lényeges.

*** Ha tetszett neked ez az írás, segíts eljuttatni másokhoz is, lehet hogy nekik is jól jön. ***

Kategóriák: Olvasgass