Végre van párkapcsolatom!
energiák a gyakorlatban sorozat
Ez az egyik leggyakoribb téma, amivel megkeresnek. Nem hiába na, szeretettel él az ember, és az egyik legfontosabb kötődés felnőtt életünkben az, ami a szerelmükhöz fűz. Vagy ha nem érkezik a szerelem, akkor ennek a hiányához… Ebben az írásban 2 olyan esetet mutatok be, ahol a hiányból indultunk.
Az első eset egyszerűbb volt, csupán egy oldás után már látható eredménye lett a fizikai valóságban is. Igaz, a hölgy már rengeteget dolgozott előtte is magán, hogy megérkezhessen az életébe az a méltó társ, akivel egyenrangúként, szívesen megosztaná a hétköznapjait. Annak ellenére, hogy szerette volna, hogy megérkezzen a párja, mégis úgy érezte, nem tudja teljesen elfogadni, hogy valakihez alkalmazkodnia kelljen majd. Szeretett volna igazán helyet csinálni az életében a férfinak. Az oldás közben kiderült, hogy a legfőbb akadály az volt, hogy (részben saját előző életek) tapasztalatai alapján a párkapcsolat a korlátozottsággal egyenlő, ahol nem lehetnek saját döntései, saját tere. Kitisztítottuk ezeket az előző életeket, és bekértük a pozitív minták megerősítését a mátrixba. Másnap !!! megismerkedett egy baráti összejövetelen egy férfival, aki felkeltette az érdeklődését, egy hónap múlvára komoly kapcsolatnak nézett ki a dolog, és három hónap múlva össze is költöztek az új párjával.
A második többkörös oldás volt, itt több szálon is volt megoldandó feladatunk a lánnyal, aki segítséget kért tőlem. Végig az ismétlődő magány és egyedüllét mintázatával dolgoztunk, ami akadályozta, hogy megérkezzen az életébe a régen vágyott szerelem. Először az apai ágról örökölt generációs terheket kellett visszaadni – amiket pont a könnyed kapcsolódás, az élet szeretete miatt hordoztak a felmenők. Más korokban is előfordult, hogy nem nézték jó szemmel azt, aki szabadon megélte a szerelmet, és nem tartotta magát a társadalmi elvárásokhoz – márpedig a felmenők férfi ágán jó néhány ilyen történet előfordult. Az ezekben a történetekben született kiközösítéssel és magánnyal vállalt sorsközösséget a lány azzal, hogy kapcsolódni sem tudott a férfiakkal. Visszaadva ezt a terhet a szeretetkapcsolat a férfi felmenőkkel megmaradt, és az oldás végére egy hatalmas, szeretetteljes családi összejövetelbe “csöppentünk” a Közel-Keleten. 🙂 A következő alkalomig fel is tűnt az életében egy férfi, akivel kliensem tudott kapcsolódni, így látszott, hogy valami megmozdul, de nem szövődött tovább ez a kapcsolat.
Így tovább folytattuk a munkát a magány mintázatával, ezúttal az anyai ágon – és itt is volt mit elengedni, kitisztítani. A női ágon jelen lévő családi fájdalmat és a megélt szexualitás miatti szégyenérzetet kellett visszaadni a generációs láncon. Itt a párkapcsolat=család=fájdalom és veszteség mintázat futott egy részről, más részről pedig a szerelmüket mégis felvállaló nők elítélése tartotta távol kliensemet attól, hogy valódi párkapcsolata lehessen. Rengeteg női élet fájdalmát tisztítottuk ki, visszahívtuk a tüzet és a teremtő erőt a női méhekbe, és ennek az oldásnak a végére az asszonyok fehér ruhában táncoltak mind, együtt örültek velünk az oldódásnak. Az oldás eredménye a fizikai valóságban is megjelent pár héten belül: a lány megismerkedett egy olyan férfival, akire vágyott , és azóta is kapcsolatban él.
Hála és köszönet az égieknek.
Itt te is elkezdheted a velük való együttműködést: Egyéni oldás
Ha szeretnél jobban elmélyedni ebben a módszerben, akkor itt a helyed: Szellemgyógyászat – spirituális Én-ismereti csoport 2020 szeptembertől
***Ha tetszett neked ez az írás, segíts eljuttatni másokhoz is, lehet, hogy nekik is jól jön. ***