Spirituális vezetők

… a formálódó új korszak vezetői paradigmája …

Vezetőként különösen fontos, hogy milyen tudatszinten, vagyis belső hozzáállással cselekszünk. Ez határozza meg, hogy mennyire tudunk odafigyelni magunkra és másokra. Vezetői hozzáállásunkkal és viselkedésünkkel ugyanis mérhető módon befolyásoljuk saját magunk, az embereink, valamint a szervezetünk eredményességét (és nem utolsósorban a munkahelyi hangulatot is, ami szintén összefügg az eredményességgel…). Ez a kurzus a belső hozzáállás feltérképezéséhez, fejlesztéséhez és tudatos használatához nyújt hatékony segítséget.

Akinek érdekes a tréning:

  • kezdő vezetőknek, akik egyből egy hatékony megközelítéssel akarják kezdeni az emberek menedzselését – és ehhez válogatni az eszközeiket
  • aki bármilyen területen embereket vezet, és szeretne megismerni egy tágabb összefüggést az emberi együttműködésekről
  • akinek emberi kapcsolatai vannak, és minőségben szintet szeretne lépni

Akinek nem érdekes a tréning:

  • akik szeretnének egy egyszerű receptet arra, hogy az embereik „megjavuljanak”
  • akik nem szeretnének semmin változtatni, de tuti megoldást várnak a problémákra
  • akik szeretnének továbbra is konfliktusokban élni a környezetükkel
  • akik nem vállalják, hogy elgondolkodjanak a saját viselkedésük hatásán

​Miért hasznos ez a tudás?​

 A tudás a szó szoros értelmében hatalom. Ha a megfelelő információk eljutnak hozzánk, hatékonyan megelőzhető a boldogtalan és kiégett vezetővé válás. Ezen a kurzuson a leglényegesebb összefüggéseket adom át ahhoz, hogy megvalósíthasd a személyes kiegyensúlyozottságot és létrehozhass egy motivált csapatot a vezetői szerepben. Mivel nem tudjuk magunkat széthasítani egy munkahelyi és egy magánéleti részre, ebből következőleg az itt megszerzett tudásnak – közvetve és közvetlenül – hatása lesz a magánélet harmóniájára is. Melyiket választod?

  • Munkahelyi konfliktusok, alacsony személyes hatékonyság, alulteljesítő csapat, kiégett vezető, feszült magánélet
  • Együttműködő munkatársak, magas személyes hatékonyság, a magából legjobbat kihozó csapat, kiegyensúlyozott vezető, harmonikus magánélet

Milyen utat járunk be a tréningen?​

  • Spiritualitás a vezetői szerepben –  Mit jelent spirituális szemléletű vezetőnek lenni? Hogyan használhatom ezt a munkahelyen?
  • A minket irányító gondolkodási minták feltérképezése – aminek a testünkre és szervezeti kultúrára kiható következményei is vannak – (Human Synergistics kérdőív)
  • A gondolkodási minták átválogatása a vezetői szerep szempontjából – melyik visz előre, melyik kevésbé? – (gyakorlat)
  • Továbblépés a pozitívat teremtő minták felé – mi az a tudatszint, és hogyan tudom beazonosítani – hol tartok én, és hol tart a másik? Hogyan kezeljem a különböző tudatszintű kollégákat? Hogyan tudok én magam a lehető legpozitívabb maradni? – (gyakorlat)
  • Valódi együttműködés kialakítása – mit tehetek azért, hogy ne a vitákkal, félreértésekkel, versengéssel menjen el az idő és energia? – (gyakorlat és technikák)
  • Hogyan tovább – hogyan fogom alkalmazni a megszerzett tudást? – (akciótervezés)

A két napot úgy képzeld el, hogy rövid előadás jellegű blokkok után főleg te fogsz dolgozni a frissen kapott információval. A cél a tapasztalati tanulás, hogy amiről hallasz, azonnal alkalmazni tudd!

Online támogatás

A tréninget követően 3 hónapig egy zárt online felületen továbbra is tartja a kapcsolatot a csoport, lehet egymástól és tőlem is kérdezni, tapasztalatot megosztani.

Technikai részletek

  • következő időpont: minimum 8 fő jelentkező esetén azonnal indul.
  • időtartam: 2 nap, 09:00 – 17:00 óráig
  • helyszín: Budapest, XII kerület
  • részvételi díj: 80 000 Ft + áfa/fő
  • jelentkezés: monikasobjak@gmail.com, a mailbe írd bele a kurzus címét.

VÁLASZTHATÓ KIEGÉSZÍTŐ CSOMAG

6 alkalom egyéni konzultáció (vezetői coaching), a tréninget követő 3 hónapban, kétheti rendszerességgel.

Egy alkalom díja 25. 000 Ft, időtartama 90 perc.

Olvasnivaló: Te vezetsz, és téged ki vezet?