Pénz és küldetés

energiák a gyakorlatban sorozat

Tanítóként és gyógyítóként megvan a magam fejlődési útvonala – ennek minden felfelé és lefelé tartó részével.

Ezen az úton megint eljött az a pont, hogy úgy éreztem, hiába a tudásom, egyszerűen nem találnak meg azok, akiknek tudnék segíteni, az meg pláne problémás, hogy még pénzt is adjanak érte. Úgyhogy oldottunk rá egyet (a sokadikat), kipucoltuk azt az előző életet, ami éppen soron volt ebben a témában. Persze az egész oda vitt vissza, hogy mennyire merem vagy nem merem vállalni a képességeimet meg az ezzel járó feladatot 🙂 … a pénz csak valamilyen visszajelző eszköze ennek.

Aztán elindultam sétálni, de valamiért mégis felszálltam a villamosra. Ahol leszálltam róla, szembe jött velem egy tanítvány, aki hónapokkal ezelőtt részt vett egy esti workshopomon. Ő azt mondta, hogy vagy 3 villamost engedett el, aztán úgy döntött elindul gyalog valamiért… így jöttünk szembe a zebrán.

Kicsit beszélgettünk, kivel mi van éppen, majd felkiáltott: “Ó, én még lógok neked pénzzel! A múltkor nem volt nálam annyi amennyit adni szerettem volna!” – és odaadta a pénzt a tanításért. Aztán még beszélgetés közben úgy alakult, hogy  mondtam neki egy mondatot a fák lombjáról meg a gyökerekről… amitől újabb összefüggés világosodott meg benne az épp aktuális élethelyzetével kapcsolatban. Kb. 5 percig tartott a beszélgetés, aztán mindenki indult tovább.

Ez az egész fél órával azután történt, hogy a “nem találnak meg azok akiknek tudnék segíteni” és a “nem kaphatok pénzt a tanításért” témában rendet tettünk az energiákban a legmagasabb szinten. A lehetőségek pedig folyamatosan jönnek azóta is.

Hála és köszönet az égieknek.

Itt te is elkezdheted a velük való együttműködést: Egyéni oldás

Ez volt az a kép, amit az első álomtablómra kiraktam, amikor eldöntöttem (elfogadtam?) hogy spirituális tudást szeretnék tanítani.
Pénz és küldetés