Mindenstimmel

Nővérkör – tudatos életvezetés nőknek

A nők régen generációról generációra adták át a fiatal lányoknak mindazt a tudást, ami szükséges volt ahhoz, hogy majd felnőtt nőként egy testben, lélekben és szellemiekben is egészséges, életvidám nő elfoglalhassa a saját méltó helyét a párkapcsolatában, a saját családjában és a világban. Ez az ősi női tudás valójában olyan női életvitelhez kapcsolódó tapasztalat- és tudáskincs, amit az édesanyánktól, nagymamánktól kellett volna megtanulnunk… ha lett volna rá lehetőségünk. De sajnos már ők sem tudták, mert a természetes, többgenerációs életközösségek megszűnése miatt megszűnt ez a fajta női a tudásátadás is. Így hát nincs más lehetőségünk, mint vándor királylányként útra kelni, és utána menni az elveszett tudásnak.

Kinek jó és mire jó ez a kör?

  • Azoknak való, akik elkötelezettek abban, hogy szeretnék az életvitelüket a női szempontok figyelembe vételével (is) újraszervezni.
  • Azoknak való akik készek apró változtatásokra a szokásaikon női egészségük megőrzése vagy harmonizálása érdekében.
  • Azoknak való, akik már foglalkoztak önismerettel, tehát nem teljesen kezdők, és most szeretnének elmélyülni a női témákban is. 
  • Azoknak való, akik tudják, mekkora erő van a fókuszált szándékban és az egymást támogató női körökben.
  • Azoknak való, akik úgy gondolják, hogy saját harmóniájuk stabillá tételével jótékonyan hatnak a környezetükre is.

A sorozat három szintből, 3×3 egymásra épülő alkalomból áll. Először csak az első szintről kell eldöntened, hogy végigjárod-e. Utána, ha szeretnél, tovább folyathatod a második, majd a harmadik résszel. A három szintet csak egymás után járhatod végig, mert az alapozás elengedhetetlen.

Az alkalmak során mindig lesz tanítás – információk átadása és összefoglalása; gyakorlat –  pl. öndiagnózis kérdőívek, egyéni belső munka, páros-vagy csoportmunka; akciótervezés – a ‘hogyan másképp’ konkrét lépéseinek megtervezése; és meditáció – különböző energetikai rétegekben, a vizualizációtól az oldásig.

A három szint témái

Első szint: TERMÉSZETES ÉLETRITMUS – női életvitel a mindennapokban

  • Testem temploma – hormonegyensúly: a természetes működés megtartása a táplálkozás és a mozgás segítségével.
  • Lelkem hangszere – lelki egyensúly: a lelki hullámzásban navigálni a női minőségek és lelki erőforrásaink segítségével.
  • Holdhónap tervezés – nőiesre hangolt életvitel: tervezd újra a hónapjaidat úgy, hogy élvezd az életet nőként.

Második szint: A TITKOS KERT – kivirágzó életerő

  • Célmegvalósítás a természetes ritmus erejével – teremtő folyamatok irányítása és követése női módra.
  • Az élet és az erő az én kezemben –  hogyan maradj energikus, és mivel segíts magadon, ha lemerültél.
  • Az ősök öröksége: gyökerek és szárnyak – örökölt női minták, terhek és erőforrások nőiességünk területén.

Harmadik szint: SORSFONÓ – egy csipet női varázslat

  • Gyönyörteli életrend – tervezd úgy az életed, hogy az összes érzékednek essen jól.
  • A királynő birodalma foglald el a méltó helyet a saját életedben, és teremts boldog birodalmat. A modern királynő eszköztára.
  • Nők az élet kapuiban – örömteli ünnepek: napi rituálék, életfordulók, szertartások szerepe az élet szövetében, modern szakrális ünnepek megtervezésének módja.

SAJÁT TAPASZTALATAIMRÓL E TÉMÁK KAPCSÁN ITT OLVASHATSZ

Technikai infók

A csoporthoz csatlakozás előtt minden résztvevővel beszélgetek egy fél órát telefonon. Ennek célja a kétirányú ismerkedés. Te is felteheted a kérdéseidet a csoporttal kapcsolatban, én pedig azt szeretném megtudni, hogy milyen motivációval, elvárásokkal érkezel. Ez után a beszélgetés után döntöm el, hogy szerintem mindketten készen állunk-e erre a közös munkára, vagy inkább javaslok valaki mást – valami mást. 🙂

  • a csoporthoz egy egyéni beszélgetés után tudsz csatlakozni
  • csoportlétszám: maximum 8 fő, utána várólista van
  • havonta egyszer, SZOMBATI napokon, 10:00 – 18:00 között
  • részvételi díj 40 000 Ft, az alkalmak előtt előre utalással
  • helyszín: Budapesten vagy Szentendrén, szervezés alatt
  • jelentkezés mailben: monikasobjak@gmail.com

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: várhatóan 2022 szeptemberében!

IDŐPONTOK

Az első szint 2022 őszétől indul, időpontok tervezés alatt.