Mindenstimmel

Mindegy hol vagy, jó lesz, ha…

Számomra ez egy nagyon inspiráló hét volt. Sokféle dolgot csináltam, amit szeretek, és sokféle emberrel találkoztam. Ezekből a találkozásokból leszűrődött a hét végére egy hatalmas megerősítés, amit szeretnék továbbadni nektek.

Bárhol és bármikor jól leszel, ha magaddal jól vagy.

Mit jelent magaddal jól lenni? Azt, hogy általában a bölcsebbik éned irányításában telnek a napjaid. Ez azt eredményezi, hogy kevés a negatív érzelem, kevés a stressz és a szorongás a napjaidban, és jobban tudsz figyelni arra, milyen lehetőségeket hoz eléd az élet. (Vigyázat, azt nem mondtam, hogy váratlan, vagy erőfeszítést igénylő helyzetek nincsenek! Csak épp nem akadsz ki tőlük, vagy nem fagysz le tőlük – hanem helyette képes vagy összeszedetten cselekedni.) Milyen példákat láttam erre a héten? Íme néhány:

az élet jól vagy mindenstimmel

  • Egy szakmai kapcsolat, akivel hónapok óta nem láttuk egymást, arról mesélt, hogy ahogyan elengedte a kételyeit, egyből beindultak a dolgok. Ki is találtunk gyorsan egy közös programot is, áprilisban írok róla majd!
  • Egy kliens, aki év elején járt nálam oldáson, azt mesélte, hogy ugyan azóta technikailag semmi nem változott az életében, és ugyanazzal a tevékenységgel telnek a napjai, jóval kevesebbet stresszel azóta.
  • Egy (eddig) ismeretlen lánnyal beszélgettem táncórán, és arról mesélt, hogy milyen sokféle cégnél dolgozott már, és mindegyik felállásban volt jó is, meg rossz is. Mindennel együtt azt figyelte meg, hogy ha ő jól van, bízik magában és az életben, akkor bárhol jól tudja érezni magát. (Én is ezt tapasztalom magamon is.)
  • Egy másik kliens egy nagy megmérettetés előtt jött el hozzám. Most arról mesélt, hogy a vizsgahelyzetben képes volt tökéletesen nyugodt és összeszedett maradni, pedig láttátok volna, hogy parázott előtte!
  • Egy ismerős a projektjeiről mesélt, és azt mondta, arra jött rá, hogy ha kevésbé görcsösen akarja irányítani a dolgok menetét, akkor fantasztikus lehetőségeket sodor elé az élet. A lényeg az, hogy jó állapotban legyen, hogy legyen figyelme észrevenni őket!
  • Egy leendő kollégával is összehoztak az ismerősök, aki most szeretne pályát módosítani. A jelenlegi munkájában már nagyon nem találja a helyét, és nem tudja, hogyan tovább. A beszélgetés végére egy csillogó szemű, inspirációval teli lánytól köszöntem el, aki tudja merre tart, és értékelni tudja azt, ahol most van.
  • Jött hozzám oldásra valaki, aki egy több, mint 15 éve meglévő feszültséget rakott le, ami átfonta élete összes területét. Időnként a stressztől se enni, se aludni nem tudott. Több tonnával könnyedébben indult haza. Hogy a mindennapjai hogyan változnak, az az elkövetkező hetekben kiderül 🙂

Ha kezelni tudod a stresszt, jól leszel, bárhol is vagy.

Ha az irányítást a bölcsebbik énedre tudod bízni, jól leszel, bármit is csinálsz.

Ez a boldogsághoz vezető út legfontosabb titka.

Persze a boldogsághoz vezető úton el is kell indulnod, ahhoz meg lépni kell. Első lépésnek mondjuk alkalmas lehet ez az egy napos intenzív program ahhoz, hogy bárhol jól tudj lenni. Csak tedd meg az első lépést!