A négy adventi hét kihívása – négy erény

A keresztény hagyomány szerint advent négy hetében négyféle lelki kísértés, kihívás éri az embert, és ezekkel szemben négyféle morális képességet kell megerősítenie magában. Ha sikeresen átmegy a három próbán, a negyedik héten megnyílik számára a lehetőség, hogy kapcsolatba kerüljön a magasabb világokkal. Ez a kapcsolat segíti a karácsony valódi szellemi megélését, az átlépést a sötétségből a fény időszakába.

Advent első hete – Igazságosság

Az első kihívás az ember fizikai valóságát környékezi meg. Megtéveszti az érzékelését; hogy megrontsa a helyes viszonyát a világhoz. Ami egyetemes szinten a karma, az egyéni szinten az igazságosság – de igazságos csak az lehet, aki bizonyos alap igazságok birtokában van. Az igazság pedig a helyes megismerés, egészséges nézőpont gyermeke.

Kérdések belső munkához: Mit érzel mostanában igazságtalannak? A te életedben mi az a legalapvetőbb igazság, ami mindent irányít? Mennyire sikerül a hétköznapokban úgy gondolkodnod, úgy élned, hogy ez az igazság a gyakorlatban is megvalósuljon?

Mantra: Az igazság megteremti az élet szüntelen körforgásának egyensúlyát.

Advent második hete – Mértékletesség

A második kihívás az éteri testet környékezi meg. Azokat a hajlamokat keresi benne, amelyek a vágyak önző, mértéktelen megnövekedéséhez vezetnek. Ennek eredménye lehet a szavak felesleges szaporítása – pletyka, fecsegés, lódítás; a tudat gondtalannak tűnő állapotainak hajszolása tudatmódósítás útján – tévé, alkohol és társai; a tárgyak értelmetlen felhalmozása, a testi élvezetek habzsolása – étel, ital és érzéki gyönyörök, a hatalommal való visszaélés…

Kérdések a belső munkához: Mire vágyakozol szinte megszállottan? Mi az, amiből sose elég neked? Mi az, amit hajlamos vagy habzsolni? Mennyire tudod a hétköznapokban élvezni és értékelni azt, amid már megvan? Mi az, amire valójában szükséged van tested, lelked, szellemed jól-létéhez?

Mantra: Minden tapasztalat elegendő, ha lassabban és teljes figyelemmel vagyok benne jelen.

Advent harmadik hete – Bátorság

A kihívások az asztrális testre hatnak: félelmet, zavarodottságot ébreszthetnek. A három lelki erő (akarat, érzelem, gondolat) uralása a feladat ezen a héten. Ha a szándékom-akaratom, az érzéseim és a gondolataim nincsenek összhangban, nem tudok önazonosan, vagyis magammal összhangban cselekedni sem. A bátorság lényege, hogy egyetlen helyzetben se veszítsem el önmagam és önuralmam: képes legyek irányítani és összehangolni vágyaim, érzelmeim, gondolataim a legtisztább szellemi értékrend, az Önvaló/Felsőbb Én/Forrás vezetése szerint.

A héten számíthatunk olyan helyzetekre, amiknek a megoldásához korábban hiányzott a bátorságunk (a fókuszált szándék, a határozott érzelem vagy a tiszta gondolat). A félelmek és önkétely legyőzésének hete ez. 

Kérdések a belső munkához: Mihez nincs bátorságod? Mit nyernél vele, ha mégis meg tudnád tenni? Mi az, amitől tartasz? Mi a legrosszabb, ami történhet? Mire lenne szükséged ahhoz, hogy visszatérj a középpontodba és cselekedni tudj? 

Mantra: Bízom magamban és bátran cselekszem a legtisztább tudatosságom szerint.

Advent negyedik hete – Bölcsesség

A téli napfordulót közvetlenül megelőző időben az ember a szellemi világ küszöbéhez ér, és lehetősége nyílik belépni ide, majd az itt tanultakat visszahozni a földre. Ezen a héten a belső bölcsesség (intuíció) észrevétele, megértése és megtartása a feladat. A kihívás arra irányul, hogy az egyetemes szellemi tudásból érkező sugallatokat ne legyünk képesek a földi valóságban értelmezni, szavakba önteni, gyakorlatba fordítani. Hiába tudom és érzem “valahonnan”, ha a mindennapokban nem tudom használni, amit tudok. Más szavakkal mondva: hiába súg az intuícióm, ha nem tudom követni a szavát, esetleg észre sem veszem, hogy jelezni próbál.

Kérdések a belső munkához: Mi az a kérdés, amire választ keresel? Milyen érzéssel, érzettel jelez számodra az intuíciód? Hogyan szoktad lebeszélni magad arról, amit a megérzésed súg? Hogyan tudsz létrehozni olyan (tudat)állapotot, amiben könnyebben meghallod a belső bölcsességed hangját? 

Mantra: Belső bölcsességem tudja a választ, és én hallgatok a sugallatára.

Valamikor ennek az időszaknak a végén pedig a téli napfordulóval átlépünk az év árnyékos feléből a fényes felébe. Erről szól ez az írás: A legsötétebb kapu

Ha tetszett neked ez az írás, segíts eljuttatni másokhoz is, hátha nekik is jól jön.

A négy adventi hét kihívása – négy erény